A memóriahabos ülőpárnáknak több pozitív élettani hatásuk van, mint azt elsőre gondolnád. Nem csak a már kialakult betegségek következtében jelen lévő fájdalmat enyhítik, hanem a nap végén jelentkező fáradtságot is csökkentik. Mindemellett a különböző sérülések, műtétek utáni gyógyulási időt is segítenek lerövidíteni.

A megfelelő párna kiválasztása ugyanakkor nem lehetetlen küldetés, ezzel a bejegyzésünkkel szeretnénk segíteni, hogy megtaláld a hozzád illő darabot. Általánosságban elmondható, hogy ha jellemzően a derekad fáj, vagy kifárad estére, olyan párnát érdemes választanod aminek a farokcsont mögötti része magasított, így meg tudja támasztani a derekad alsó részét. Ezzel szemben aranyeres panaszok esetén a inkább a párna közepén lévő nyílás a lényeges, ami így le tudja venni a terhelést a záróizmokról.

Miért jó, és mi az a memóriahab?

Sokan tudják, hogy az űrkutatásnak sok mindent köszönhet a világ. A NASA mérnökei az űrhajósok kényelme és biztonsága érdekében számos úttörő megoldással rukkoltak elő a 20. század közepén. A memóriahab csak az egyik újítás a sorban a vezeték nélküli akkumulátoros eszközök, és műholdak között. A memóriahabot eredetileg azért fejlesztették ki, hogy ezzel párnázzák ki az űrhajók belsejét, így védve az űrhajósokat az esetleges ütközések erejétől. A memóriahab az úgynevezett viszkoelasztikus poliuretán nevű anyagból készül. Ennek az anyagnak a sajátossága, hogy már szobahőmérsékleten is másként viselkedik mint egy átlagos habszivacs. A memóriahab nyomás hatására lágyul, és csak lassan veszi fel eredeti alakját. Az orvostudomány és az egészségipar rájött, hogy a memóriahab használatával számos termékük minősége jelentősen javítható. A '90-es évek elején tömegesen kezdték el gyártani a memóriahabos matracokat és párnákat, ezzel a gyártási költségeket jelentősen leszorították, és tették az átlagember számára is elérhetővé.

A memóriahab könnyen benyomódik a kéz alatt, és felveszi annak alakját

A memóriahabos ülőpárna jótékony hatásai

Mint fentebb olvashattad, egy ülőpárnának elsősorban tartásjavító, és fájdalomcsökkentő hatása van. Mindezt költséghatékonyan, anélkül érheted el, hogy egy nagyobb összeget ki kellene fizetned az egészéged védelme érdekében. Nézd meg párnáinkat itt!

1. Javítja a vérkeringést

Legtöbben nem tudunk róla, de a hosszan tartó ülés nem csak a törzsizmokra, hanem a keringési rendszerre is negatív hatással van. Néhány embernél ez akár a lábak zsibbadásában is megnyilvánulhat, de azért mert konkrétan nem érzünk zsibbadást, a vérkeringés minősége romlik a sok üléstől. Nem csak a medence tájékán található erek nyomódnak el, de a láb és a hát vérellátása sem akadálytalan. Ennek következtében az itt található szövetek és izmok nem jutnak megfelelő mennyiségű oxigénhez. A csökkent oxigénellátás elégtelen anyagcserét eredményez, könnyebben lerakódnak a szövetekben a nem kívánt anyagok, illetve általánosságban fáradtabbak és energiaszegényebbek leszünk. Egy memóriahabos párna az által hogy idomul a combok és a test vonalához, kevésbé nyomja el az ereket, és segíti a normál vérkeringés fenntartását. A jobb oxigénellátás magasabb energiaszinttel, és jobb teljesítménnyel párosul.

2. Segít felvenni a helyes testtartást

Az előző pontban említett keringési problémák mellett talán a helytelen testtartásból eredő gondok jelentik a másik középtávú kockázatot. A rossz tartás a test számos pontjára kihat, érinthetik a nyakat, a vállakat, végig a gerincoszlop mentén az hátat egészen le az ágyékig. Egy memóriahabos ülőpárnával nem kell folyamatosan figyelned rá, hogy korrigáld a tartásodat, mert a párna elvégzi a munka egy részét helyetted: optimális tartásra ösztönöz ahogy rajta ülsz.

Számos kutatás született korábban a témában, és mind ugyanarra jutottak: ha már életmódunkból kifolyólag nem tudjuk elkerülni a hosszas ülést, legalább próbáljuk meg a testünkhöz kíméletes módon tenni azt. Az egészséges testtartás, és gerincoszlop optimális görbülete megelőzheti különféle krónikus betegségek kialakulását. Mindemellett egy egyenes háttal, "szépen" ülő személy magabiztosabbnak is hat.

3. Csökkenti az ágyéktáji és a hátizmokra nehezedő nyomást

Ha már kialakult problémáink vannak, akkor is segítséget nyújthat egy ülőpárna. Az ülés során a testsúly nem egyenlően oszlik el a különböző izmok között. A memóriahab követi a test ívét, így segít a plusz nyomás levételében a túlterhelt testrészekről. A helyes testtartást felvéve megszűnik a hát és a derék izmainak folyamatos feszülése. Ennek eredményeképp csökken a fájdalom, és az izmok kifáradása.

Amennyiben a közepén kivágott, lyukas ülőpárnát választunk, könnyedén megszüntethetjük az ágyéknak a szék felületével való érintkezését. Ez előnyös változás az aranyeres panaszokkal küzdőknek, nem dörzsölődik tovább az egyébként is meggyengült, sérült bőrfelület.

4. Jobban érezzük magunkat a bőrünkben

Ha esetleg a szék vagy ülés amibe a nap során bele vagyunk kényszerítve nem olyan jó minőségű, az ronthanja a komfortézetünket. Kevésbé fogunk tudni a munkára, vagy autóban ülve a vezetésre koncentrálni. Egy jó minőségű párna már azzal is segít, hogy kényelmesebb lesz leülni a székbe. A memóriahab felveszi a combod és a feneked alakját, olyan érzést nyújt, mintha a párnát célzottan rád, a Te alakodhoz szabták volna.

+1. Javítja az emésztésedet

Tudtad, hogy az ülés, és még inkább a görnyedés összenyomja a hasi izmokat, ami rontja az emésztést? A fentebb említett romlása a metabolizmusnak (lassabb anyagcsere) nem csak az izmok és szövetek oxigénellátását rontja, hanem a bevitt táplálék lebontását is befolyásolja. Az összepréselt has és bélrendszer amellett, hogy kényelmetlen érzést okoz, puffadáshoz, gyomorégéshez, és székrekedéshez vezethet. Az emésztőrendszeri vagy bélproblémmákkal kezelt kórházi betegek számottevő része ülőmunkát végez, melyet nem szakít meg fel-felállásokkal, mozgással, és a helyes tartásra sem törekszik. A memóriahabos ülőpárna ugyan nem fog elmenni futni helyetted, de legalább ösztönöz majd arra, hogy egyenesen tartsd a felső tested. A jobb emésztés pedig nem csak önmagában hasznos, hanem akár a túlsúlyodtól való megszabadulásban is segíthet.

Ülőpárnáinkat itt találod